Haedong Gumdo

A koreai vívásban minden korszakban a vágásokon volt a hangsúly, általában a technikáknak legfeljebb a negyede volt valamilyen szúrásfajta. Pajzsot nem használtak, védekezésnél a támadás eltérítése és ellentámadás végrehajtása volt a cél.

Történelme során a koreai vívásra közvetlen hatással volt a környezet változása, az alapanyagok és a hadi taktikák fejlődése. Ez egyaránt igaz a vágó- és a szúrótechnikákra is.

A vívás tanulása és gyakorlása három alapelem, a belső energia (Ki), a kard, és a test összhangján alapul, melyet különböző gyakorlatokkal (pl. vágások alapállásban), formagyakorlatokkal, vágásgyakorlatokkal igyekeznek elérni. A három alapelem bármelyikének hiánya azt jelenti, hogy a harcos túlzott hangsúlyt fektet a másik két alapelemre, ami viszont megnehezíti számára a harc körülményeihez történő ösztönös alkalmazkodást és a túlélést. A különböző célpontok (újságpapír, bambusz, szalmaköteg) elleni vágásgyakorlatoknak fontos szerepe van ennek az összhangnak a kialakításában és megőrzésében.

Az európai vagy a japán vívástól eltérően a koreai vívómódszerekből hiányoznak az egyéni harcokra, tehát például a párbajokra alkalmazható stratégiák. Bár nem voltak ismeretlenek a becsületbeli ügyek, de a koreai kultúrában a Konfucianizmusnak és a Buddhizmusnak uralkodó szerepe volt, ezek pedig elvetették az erőszakot. Ezért a koreai vívást elsősorban katonai célokra alakították ki és a leggyakrabban a harctéren használták, ahol nem csak előre, de minden más irányba is figyelni kellett, ez pedig gyors helyzetfelismerést és reagállást követel meg a harcostól.

A katonára a harctéren kardon kívül lándzsákkal is támadhattak, melyekkel szemben azok hossza miatt hátrányba kerülhetett védekezéskor, ezért képesnek kellett lennie lábmunkájával elkerülni az ilyen támadásokat. Képesnek kellett lennie kikerülni a földön levő esetleges akadályokat is, miközben az ellenfél felé irányuló figyelme nem lankadhatott.

A karddal történő harcra való felkészülés,  gyakorlás, és a harc közben is figyelembe kell venni, hogy bár egy mély behatolású vágott vagy szúrt seb esetén nagyobb az ellenség halálának esélye, de egyúttal megnövekedik a fegyver elvesztésének kockázata is, mert nehézségek támadhatnak a penge visszahúzásakor. Tovább növeli a veszélyt, ha a harcos lovon ül, vagy ha a kardot a kezéhez köti. Viszont a penge kisebb behatolása esetén (“vagdalkozáskor”) ugyan okozhat akár jelentős vérveszteséget is, de nem szükségszerűen jár halált okozó sebbel.
Egy elhúzódó harc során szükség lehet számos különböző védés, vágás, ellentámadás végrehajtására. Komolyabb sebek okozásához hosszabb és nehezebb fegyver kell és azzal is számolni kell, hogy ezt a nehezebb súlyú fegyvert hosszabb ideig kell forgatni.

Egy 1629-ben kiadott kínai katonai kézikönyv szerint a IX. században a koreai vívásban 26 módszert alkalmaztak, melyek alapmozdulatok, vágások és döfések kombinációiból álltak.

Edzéseinken próbáljuk megőrizni ennek a harcművészetnek a mozgásanyagát.
Bázisgyakorlatok, formagyakorlatok, vágásgyakorlatok képezik az edzés tematikáját.

(köszönet a fordításért Kiss Jánosnak)